Mit kínál a világnak ma Köztes-Európa?

Ahogy már többször szóba került ezen a felületen; ahhoz, hogy ezt a témát kellő alapossággal és értelmes eredménnyel tudjuk körüljárni először is ki kell kászólódnunk a mainstream média által ránk telepített ködből. Ugyanis természetesen nem lehet hiteles az a narratíva amely szerint egy demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia. 

Az illiberális kifejezés valójában nem öndefiníció, hanem csak egy szlogen ami pont ezen problémára mutat rá: a liberális ideológiával összenőtt mainstream média kizárólagosságával szembeni ellenpontot határoz meg, ugyanakkor semmilyen jó üzenet nem alapulhat valaminek az ellenpontozására, szóval inkább azt fogjuk összegyűjteni, hogy mi mellett áll a mi, “keleti” civilizációnk. Meglepő módon sorra olyan dolgok fognak előkerülni amelyek néhány évtizede még határozottan a nagybetűs nyugati civilizáció alapjait jelentették, mára ugyanakkor merőben máshol látjuk ezeket az ideológiai térképen.

_{Fotó: Warsaw changes its skyline}

Ideológia - Demokrácia vs. fundamentalizmus

Habár pontosan tudjuk, hogy a demokráciának nincs általános definíciója, az azért egyértelmű kell legyen: egyetlen magát demokratikusnak jellemző, de kizárólagosságra törekvő ideológia sem lehet valójában demokratikus. Míg a “nyugat” ideológiai műhelyeiben, főleg az amerikai egyetemek és média világában ma már nem a kultúrák, hanem a szélsőbaloldali ideológiák olvasztótégelyét építik, ezzel szemben közép- és kelet-európában a hagyományos, nemzeti és helyi közösségek szerepét emelik ki. A fundamentalista liberalizmus, a kritikai fajelmélet, a cancel-culture és woke mozgalmak valójában nem társadalmi és politikai ideológiák, hanem piaci termékek amelyek a közösségek önvédelmi képességének minimalizálásra törekszenek egészen egyszerű és racionális üzleti szempontok miatt. Bal- és jobboldai kritikusai szerint is ugyanaz ezzel a probléma, azzal a fő különbséggel, hogy míg a "valódi" baloldaliak szerint osztályalapon szünteti meg a közösségi erőt, addig a jobboldaliak a nemzeti, nemzetállami keretek háttérbe szorításától tartanak. Ez a két meglátás egyszerre igaz. Bármelyik nézőpontot is tartjuk magunkénak, egyik esetben sem piacellenesség vagy nacionalizmus a kritika alapja, hanem arról a problémáról szól, amikor egy új iparág a technológiai fejlődésnek köszönhetően monopóliumokat hoz létre. Az elmúlt évtized digitális médiájának elérését és ezen keresztül történt befolyásszerzését semelyik állam szabályozási környezete sem volt képes lekövetni, így a multinacionális vállalatokkal egy üzleti és tulajdonosi térben szabályozatlanul növekedő internetes vállalatok mindegyik - az állampolgárok érdekérvényesítésére és önvédelmére létrehozott - intézményt sarokba szorították. Ennek eredménye a nyugati világban eddig talán sosem látott intézményi bénultság, döntésképtelenség és ezen szervezetekbe vetett bizalom összeomlása. Felszínes történeti ismeretekkel is könnyen levonható a következtetés, hogy ilyen helyzetekből általában csúnya dolgok születnek. Mindezzel szemben a mi térségünk erős kormányzást és államot, a médiában populizmusnak csúfolt népszuverenitásból táplálkozó karakteres politikusokat és határozott döntéseket kínálnak. A demokrácia nyugaton látható erodálása pontosan abból fakad, hogy manapság - a közösségi és mainstream média által teremtett vélemény buborékban -  csak olyan politikus képes életben maradni aki lehetőleg semmilyen döntést sem hoz, leginkább nem is létezik és nincs véleménye. Ez a nyugati demokrácia deficit valójában a nagy tech cégek véleménymonopóliumának következménye, amely a demokrácia alapjait ássa alá. A régió ajánlata a népszuverenitásra épülő nemzeti és szövetségi szabályozási környezet.

Fenntarhatóság és demográfia vs. szocializmus és migráció

A fenntarthatóság mint jelszó az elmúlt évtizedek egyik legmeghatározóbb fordulata, ugyanakkor felszínenesen kizárólag környezeti, gazdasági értelemben használjuk annak ellenére, hogy van humán vagy közösségi olvasata is. Egyetlen társadalom sem alapozhatja jövőjét más társadalmak “leszívására”. Amikor a nemzetközi illegális migrációról beszélünk akkor a nyugat valójában pont hogy nem humanitárius szempontok szerint, vagy ahogy sokan értelmezik “jófej” módon jár el, hanem csak a volt kolonialista múltjának örökségét, vagy a hidegháború alatt kialakult jóléti életmódját próbálja fenntartani. Jelen esetben nyersanyag helyett humán erőforrással. 

Keleten ezzel szemben a társadalmak önfenntartására törekednek. Mi; az unió újonnan csatlakozott tagállamai amelyek a náci és a kommunista megszálló nagyhatalmak terrorját is átéltük nyilvánvaló okokból fogadunk szkepszissel minden meghívó nélkül érkező más kultúrát vagy hatalmat. Az eltérő hozzáállás oka természetesen nem az, hogy a keleti ember rasszista a nyugatival szemben, hanem ennél jóval hétköznapibb: - a szociológusok egyik kedvence közhelye - a társadalmi mobilitás alacsonyabb szintje, a rossz történelmi tapasztalatok és bizonytalanság valamint a felénk csak most közeledő “jóléttel” kapcsolatos várakozások. A visegrádi válasz ebben a témában az önfenntartó és relatíve homogén, nem zárt társadalom, ellentétben a migrációra és párhuzamos kultúrákra épülő heterogén, szervezőerő nélküli tömeggel.

Közösség és nemzet - vs. identitáspolitika

Előbbiekből következik a kérdés és a lengyel-magyar tengely válasza: közösségi identitást az egyéni identitások helyére! A fundamentalista liberálisok jövőképében nem léteznek hagyományos nemzeti, vallási vagy kulturális közösségek, kizárólag egyéni identitások szexuális, mentális, faji vagy bármilyen más alapú egyéni öndefiníciók amelyek tökéletesen alkalmatlanná teszik a társadalmakat a náluk “nagyobb” erők senki által sem választott, legtöbbször nem is ismert vezetőivel szembeni érdekérvényesítésre. Ebben a disztópiában a közösségi média és mainstream média oligarchák mondják meg mit szabad gondolni még az államok vezetőinek is, nem hogy az átlagembernek. Ebben a világban bárki elnémítható, bárki marginalizálható azáltal, hogy ha már nem is fizikailag, de hitelesség szempontjából eltűntetjük a térképről. Ezzel szemben a mi ajánlatunk a nemzeti közösségre épülő szuverén állami szabályozott környezet amely azért is fontos valójában, mert látható: nincs másik olyan intézményi rendszer amely egy válságban felmerülő kihívásokra képes válaszokat adni. 

Család és munka vs. jóléti múlt

A 21. században felemelkedő “keleti” nyugat alapja a munka és a család. Teljesen téves az értelmezés, hogy a gyermekvállalás és családalapítás valamiféle morális kötelesség volna. Nem az. A munkára és családra épülő társadalom sokkal kevésbé kiszolgáltatott mint a mai nyugati országok amelyek a valójában fenntarthatlan jóléti államaikat toldozzák-foldozzák migrációval, a volt gyarmataikon történő haszonszerzéssel, valamint újabb és újabb gazdasági konstrukciók kialakításával. A családra és munkára épülő társadalom szöges ellentétben áll az identitáspolitika által támogatott atomizált és kiszolgáltatott néppel, kötődik az élőhelyéhez. Az élőhelyéhez kötődő "családos" ember képes tenni a közösségért, képes támogatni és megvédeni azt, ha úgy hozza a szükség.

Gyors és határozott gazdaságok vs. szocializmus és bénaság

Az Unió új tagállamainak hasonló történelmi hátterei - a náci és/vagy szovjet megszállás - mind ugyanazt az amúgy is adottságnak tekinthető körülményt erősítették: a megkésettséget. A régió tagállamai mindig is a nyugat “második vonalába” tartoztak, ebből kizárólag nagyvárosai; a mai Budapest, Varsó, Krakkó és Bécs voltak képesek kiemelkedni és ez így is maradt a 21. századig, amikor is a megkésettség egyszer csak a régió előnyére vált. Lemaradásunk a globalizációban a kortárs szélsőbaloldali ideológiák terjedésének lassulását eredményezte, valamint a társadalom széles igénye a gazdasági felzárkózás iránt szintén nem tette lehetővé a “cselekvőképtelen” politikai karakter gyors meghonosítását. A volt keleti blokk népeinek egészen friss emléke az államszocializmus amely eltörölte - hogy egy újabb merőben balos terminológiával éljünk - a tőkés osztályt, amely szintén a társadalom fenntarhatóságának egyik záloga. Sokan úgy érzik, hogy a közép- és kelet-európai államokban tervszerű folyamat szerint építenek tőkés osztályt, multinacionális vállalatokat és komplett iparágakat. Ez így van és így is kell lennie. Hogyan működhetne egy demokrácia az adott ország tőkés csoportjai nélkül? Pont úgy, hogy a rendszerváltást követően (nem) működött, amikor a nyugat-európai "nagyok" az idetelpült nagyvállalataikon és lobbitevékenységükön keresztül saját érdeküknek megfelelően voltak képesek befolyásolni pl.: Magyarország stratégiai döntéseit is, a bankszektortól az olajiparon át, egészen az infrastruktúrát üzemeltető rendszerekig. Ez csak azért volt lehetséges, mert hiányzott a saját jól felfogott üzleti és stratégiai érdekeit képviselő magyar tőkések képessége, hogy éljenek az ország pozíciójából fakadó lehetőségével. Ma már más a helyzet; persze lehet unásig ismételgetni a neveket a tökés osztály létrehozása kapcsán, de valódi racionális érv nincs ellene. Ezt csak úgy lehetett felépíteni, hogy mára határozott és gyors kormányzás folyik Varsótól Prágán át egészen Budapestig és ennek eredményét valójában azok is élvezik és élvezni fogják akiknek esztétikai problémáik vannak ezzel. Nincs valódi különbség ebben a nyugati és keleti országok között, csak egyszerűbben átadva: ott nem voltak kommunisták akik miatt ezt a "képességet" újra kell építeni.

_{Fotó: MTI/Mónus Márton}

Globalizáció vs. lokalizáció

A már említett alacsonyabb fokú mobilitás, zártabb és a nacionalista ellentétek dacára mégis homogén közösségek a régióban a lokális gondolkodás és nézőpontok sokkal erősebb bástyáit alakította ki nálunk az elmúlt évtizedekben mint bárhol a nyugati világban. Ezek a lokális identitások a jövőben is meghatározzák majd a régió országainak mozgásterét, erre lehet építeni az erősebb politikai állításokat és az azokból következő cselekvést. Ez is a régió országainak előnyei közé sorolható, ennek is eredménye a gyorsabb reakcióra épülő okosabb cselekvés ami a gazdasági és diplomáciai eredményekben tükröződik. A lokális vs. globális vitának számos olyan környezetvédelmi, gazdasági és fenntarhatósági következménye is van, amely a jövőben mintául szolgálhat a régióban most felzárkozó országoknak.

Igazodás - magunkhoz

Pragmatizmus a külpolitikában. Egy érdekérvényesítésére valóban alkalmas entitás elsőszámú szempontja a döntéshozatal során az érdeke. Ez biztos nagyon fáj néhány értelmiségi klubban, lehet panaszkodni emiatt pódiumbeszélgetéseken, de az igazság az, hogy a valóságot nem ideológiák és morális szempontok határozzák meg, hanem érdekek. Előbbiek természetesen nagyon fontos útmutatót jelentenek a döntések során, de sohasem lehetnek kizárólagos szempontok. Ahhoz, hogy ez a térség valóban vonzó alternatíva legyen más környező országoknak, gyakorlatban is be kell mutatni azt a logikát amit első soron Magyarország valósít meg: az érdekek mentén történő, gyakorlatilag üzleti alapú külpolitikai gondolkodást. 

Következtetés

Ma, amikor szinte már minden politikai jelző elhasználódott, minden definíció ki lett forgatva önmagából; se a konzervatív, se a liberális, se a jobb- vagy baloldali önmeghatározás nem azt jelenti már amit néhány évtizede és az átfogó ideológiai rendszerek darabjaira hullanak éppen a digitális médiaóriások keblén, akkor érdemes látnunk - akár tetszik, akár nem -, hogy a mi térségünk azon kevés helyek közé tartozik a világon amelyek koherens világképpel és vízióval rendelkeznek és nem hogy a régió kis országainak vagy Európának, hanem akár az Amerikai Egyesült Államok konzervatív politikusainak is mintával tud szolgálni, ahogy múlt héten a Newsweek hasábjain is felmerült.