Van-e víziója Köztes-Európának?

A rohamosan fejlődő digitális technológiák mellett a stagnáló innováció problémája, a harmadik világ felzárkózása a nyugat mellé egyes területeken - főleg a fogyasztásban -, valamint a korábbi bipoláris majd egypólusú rendszer multipolárissá válása és számos egyéb nemzetközi politikai, gazdasági és technológia trend okozta rengéseket a világ minden nemzete megérzi. Vajon hogyan függ össze az amerikai politikai rendszer bizonytalansága, az Európai Unió teljes bénultsága, Oroszország, Törökország és Irán látszólagos vagy valós agresszivitása, valamint Kína világhatalomként való megjelenése a nemzetközi porondon, és ami még fontosabb: ebben a roppant bonyolult rendszerben hol lesz Magyarország és Közép-Európa helye? Erre keressük majd a választ ezen a felületen.

Először tisztázzuk, mit értünk Közép-Európán! Ennek definiálásával egy külön blogot is megtölthetnénk, de erre most nem lesz lehetőségünk, úgyhogy valamiféle kompromisszumot kell kössünk az olvasókkal. Közép-Európa helyett mi itt “Köztes-Európáról” fogunk beszélni, mert a földrajzi Közép-Európa koncepció nem függ össze azzal, amit a nemzetközi politikában általában Közép-, Kelet- vagy amikor a kocsmai szakértők kerülnek sorra: Kelet-Közép-Európának nevezünk. Közép-Európa ugyanis földrajzi értelemben nyugatról a francia Elzász tartománytól kelet felé egészen az ezer éves határig, a Kárpátokig tart. Magába foglalja Svájcot, Ausztriát, Olaszország északi részét, Németországot, Csehországot, Lengyelországot, Szlovákiát, Magyarországot, Nyugat-Ukrajnát, Erdélyt, a Vajdaságot, Horvátországot és Szlovéniát, némely értelmezésben a Balti államokat is. Ebből tökéletesen látható, hogy a földrajzi értelmezés geopolitikai, hatalmi, vagy társadalmi összevetésben semmilyen értelmezési keretet sem ad ennek a régiónak. A Köztes-Európa kifejezés már önmagában is utal arra a közösségre, ami minden különbség ellenére közös ezen régió országaiban: a három hagyományos nagyhatalom közötti változó, nem tisztázott befolyási övezetre. 

Köztes-Európa tehát a Berlin-Moszkva-Isztambul (Ankara) háromszög közötti területet írja le. Ilyen értelemben ezért azok a néha nagyobb, általában kisebb államok halmaza ez a terület, amely ezen nagyhatalmakkal szemben próbálja stabilizálni szuverenitását változó sikerességgel: a balti országok, Lengyelország, Csehország, a történelmi Magyarország utódállamai és volt területei, Ukrajna és Belorusz, Moldova és Havasalföld valamint a Balkán-félszigetet szabdaló országok. Ha az 1000 és 2000 közötti évezredet egy szép animációba sűrítenénk, akkor tökéletesen látnánk azt a pulzáló jelenséget, hogy ez a terület hogyan volt a fenti három nagyhatalom befolyási területe időről időre és hogy amikor nem ez volt a helyzet, akkor valamelyik sorra kerülő régiós hatalmi központ tett kísérletet a hatalmi vákuum kitöltésére. Nagy Lajos vagy Mátyás Magyar Királysága, a Lengyel-Litván kettős állam vagy az Osztrák-Magyar Monarchia hosszabb-rövidebb ideig képes volt közép-európai nagyhatalmakat létrehozni, de ezek a kísérletek mind kudarcba fulladtak, ahogy a régió népeinek külső megtörése sem járt sikerrel.

A geopolitika törvényei valójában közelebb állnak a természettudományok, mint a társadalomtudományok szabályaihoz; ugyanis egzaktak. A nagy eurázsiai sztyeppe, a folyók vízgyűjtői, vagy a Kárpátok és a Balkán hegyvonulatainak hatásai a területre pontosan ugyanolyan determináltságot hoznak létre az itt élő népek számára, mint ezer éve. Ezért érezzük néha teljesen jogosan, hogy országainkat a teremtő valójában arra ítélte, élőben játsszák el az Idétlen időkig című film történetét: évtizedről évtizedre, évszázadról évszázadra ugyanazon ismétlődő kérdésekkel kerülnek szembe. 

Ebből az ismétlődésből egyvalami kerekedik ki látványosan: a régió népei kizárólag akkor éltek biztonságban és jómódban, akkor tudtak szerves részévé válni az európai civilizációnak (jelentsen ez bármit), ha függetlenek voltak, ha bármilyen együttműködés más hatalmakkal a szuverenitásukra épült és ha esetleg valamelyik szintén a régióban született hatalom vált velük együtt nagyhatalommá egy átmeneti időszakban. Sem a német, sem az orosz és sem a török befolyás nem lehetett tartós és elfogadható a régióban, ugyanakkor ezen három hatalom valamilyen összefüggésben mindig befolyásolta történelmünket. Ezer éves, de ma is aktuális kérdések ezek.

A most induló Atlasz sorozat a régió népeinek szuverenitását, jövőbeni lehetőségeit és ennek eszközeit, az ezeket befolyásoló nagyhatalmi, gazdasági, katonai és technológia trendeket kommentálja vagy vitatja majd meg.

Ebből a perspektívából vizsgálva az eseményeket, elhagyva a napi pártpolitikai terminológiák világát hamar érthetővé válik sok olyan kérdés, amelyeket összetettségük miatt nem nagyon fog semelyik kormány sem a választói elé tárni, ugyanakkor itthon is számos közismert klisé próbálja kampánytémává tenni. Mi utóbiakkal megfelelő cinizmussal, vagy egyáltalán nem fogunk foglalkozni, ugyanakkor amiről szó lesz: milyen globális és regionális trendek alakítják Magyarország és a Visegrádi országok jövőjét? Mely urbánus, gazdasági, kulturális vagy civilizációs összefüggések milyen konkrét kérdéseket rejtenek Magyarország és a régió számára? Ezeket hogyan értelmezheti az átlagember, hogyan hozhat döntéseket ezek ismeretében a saját életére nézve, és hogyan állnak ezen trendekhez képest a régió politikai szereplői?