Diverzitás az energiában

Mindenki emlékszik földrajz órákról a következőre: Magyarország energiahordozókban szegény ország. Ez egy olyan adottság, melynek jelentőségét tovább növeli, hogy az életszínvonal az utolsó három évtizedben szinte folyamatosan nőtt, azaz energiaigényünk ugyanezen időszakban még jobban növekedett. Jelenleg az ország energiafogyasztásának közel ⅔-át állítja elő saját maga, a maradékot villamosenergia formájában importáljuk külföldről.

Az itthon előállított energia közel fele nukleáris, míg negyede földgázból származik, mely tétel teljes egészét a villanyhoz hasonlóan importáljuk a környező - volt szocialista - országokhoz hasonlóan. Ez azért van így, mert a második világháborút követően a szovjet igényeket kiszolgáló tervgazdaság a hagyományos szén, és akkor újszerű szintén szovjet technológiát alkalmazó nukleáris energia mellett tudatosan ezen forrásra építette fel a magyar energiaipart, hogy mindegyik szocialista szatellit állam megfelelő mennyiségű földgáz tudjon rendelni keletről. Ennek megfelelően az ehhez szükséges vezetékhálózat is így lett kialakítva, amely a rendszerváltás után továbbra is függésben tartotta a blokk országait.