Mai állás szerint erre a szerepre egyedül a Visegrádi Együttműködés lehet alkalmas pályázó. Ahogy George Friedman hívja - a lengyel blokk -; Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország olyan gazdasági, civilizációs és politikai alternatívát kínál, amely egyértelműen sajátos, jól azonosítható és ebből fakadóan igazodási pontként is értelmezhető, a régió többi országa tud hozzá csatlakozni. Jól látható, hogy a Balkántól kezdve Kelet-Európán át, egészen Brüsszelig, az Európai Uniós politikáig ez a csoport aktívan alakítja Európa viszonyait, megpróbálva kitölteni ezt a teret, élni a történelmi körülményekkel, amelyek talán fél évezrede nem voltak hasonlóak. 

_{Az ismert alternatív történelem térképész YNot1989 (Sean McKnight) víziója a régióról 2051-ből}

Az itthon előállított energia közel fele nukleáris, míg negyede földgázból származik, mely tétel teljes egészét a villanyhoz hasonlóan importáljuk a környező - volt szocialista - országokhoz hasonlóan. Ez azért van így, mert a második világháborút követően a szovjet igényeket kiszolgáló tervgazdaság a hagyományos szén, és akkor újszerű szintén szovjet technológiát alkalmazó nukleáris energia mellett tudatosan ezen forrásra építette fel a magyar energiaipart, hogy mindegyik szocialista szatellit állam megfelelő mennyiségű földgáz tudjon rendelni keletről. Ennek megfelelően az ehhez szükséges vezetékhálózat is így lett kialakítva, amely a rendszerváltás után továbbra is függésben tartotta a blokk országait.

Szívem szerint még legalább négy bejegyzésben vezettem volna fel Köztes-Európa és Magyarország stratégiai lehetőségeinek kérdését az Atlaszon, de Sárosi Péter írása a 444 / pendulum blogon váratlanul lényegretörően illusztrálta hazánk és régiónk stratégiai gondolkodásának zsákutcáját: a moralizáló, nagyhatalmi dicséretért esedező antiszuverenista elit elmélkedését. 

Szembetűnő, hogy Sárosi - aki történész és jogvédő - írásában a kiemelésekben ehhez hasonló jelzők tobdzódnak a nemzetközi politikai térben navigáló Magyarország történelmi aktusai kapcsán: “tisztelet és rokonszenv”, “leggyászosabb”, “legszégyenteljesebb”, “figyelmeztetés és szégyenfolt”. 

Bevezető írásomban egy kicsit körülnéztünk a régióban, felszínesen átvettük köztes-európa, mint hipotetikus régió mozgásterét. De ki hallott már amúgy köztes-európáról? Tekintve, hogy fizikailag nem valami, hanem valamik között üres térnek írható le, ezért az irodalma sem olyan könnyen megtalálható mint ha a német, orosz, vagy török stratégiák értelmezését keresnénk a könyvtárban. Ez azért van, mert ezen stratégiának a relevanciája időszakosan változik az előbbi szereplők által üresen hagyott hatalmi tér méretétől függően. Mondhatnánk; mint főnix hamvaiból, úgy születik újjá ezen régió elképzelése saját maga megformálásáról időről időre. A legismertebb - itthon kevésbé elterjedt - megnevezése ezen elméleteknek lengyel barátainktól érkezik és a magyar definícióhoz hasonlóan arra utal, hogy ez a terület valamik között helyezkedik el, mégpedig tengerek között: Intermarium. Az elképzelést az első világháborút követően mutatta be Józef Pilsudski, melynek lényege az volt, hogy a Baltikumtól a Balkánig húzódó vonalban egy föderális államban javasolta egyesíteni az országokat és amelynek lengyelül a Międzymorze - latin átiratban az Intermarium nevet javasolta. Pilsudskinak amúgy volt egy másik nagyon érdekes meglátása is; az úgynevezett prométeizmus, mely szerint az Orosz Birodalom nem orosz kisebbségei számára szállította volna Prométheuszhoz hasonlóan a tüzet, hogy azokat a nagy keleti szomszéd meggyengítésére használja. Utóbbi logikát ugyan többet látjuk hétköznapi működésben, mint előbbit, de mi mégis az Intermariummal folytatjuk most.