Mai állás szerint erre a szerepre egyedül a Visegrádi Együttműködés lehet alkalmas pályázó. Ahogy George Friedman hívja - a lengyel blokk -; Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország olyan gazdasági, civilizációs és politikai alternatívát kínál, amely egyértelműen sajátos, jól azonosítható és ebből fakadóan igazodási pontként is értelmezhető, a régió többi országa tud hozzá csatlakozni. Jól látható, hogy a Balkántól kezdve Kelet-Európán át, egészen Brüsszelig, az Európai Uniós politikáig ez a csoport aktívan alakítja Európa viszonyait, megpróbálva kitölteni ezt a teret, élni a történelmi körülményekkel, amelyek talán fél évezrede nem voltak hasonlóak.
Az itthon előállított energia közel fele nukleáris, míg negyede földgázból származik, mely tétel teljes egészét a villanyhoz hasonlóan importáljuk a környező - volt szocialista - országokhoz hasonlóan. Ez azért van így, mert a második világháborút követően a szovjet igényeket kiszolgáló tervgazdaság a hagyományos szén, és akkor újszerű szintén szovjet technológiát alkalmazó nukleáris energia mellett tudatosan ezen forrásra építette fel a magyar energiaipart, hogy mindegyik szocialista szatellit állam megfelelő mennyiségű földgáz tudjon rendelni keletről. Ennek megfelelően az ehhez szükséges vezetékhálózat is így lett kialakítva, amely a rendszerváltás után továbbra is függésben tartotta a blokk országait.
A legtöbb projekt esetében láthatjuk, hogy a régió rohamtempóban készül fel új szerepére; hogy kereskedelmi és üzleti csomópont legyen Európa és Ázsia között.
Mint minden nagy infrastruktúra fejlesztési projekt, ezek is ezer irányból állnak politikai támadás és szakmai viták alatt, de ezekkel mi most nem foglalkozunk, inkább csak átfogó képet szeretnék adni arról, hogy a régió fejlődésének vannak általános trendjei: a nyugat-keleti irányú kereskedelem és mobilitás fejlesztése meghatározó jelentőségű lesz a következő évtizedben, valamint, hogy jelentős előrelépés zajlik szimbolikus projektekben is.
Szívem szerint még legalább négy bejegyzésben vezettem volna fel Köztes-Európa és Magyarország stratégiai lehetőségeinek kérdését az Atlaszon, de Sárosi Péter írása a 444 / pendulum blogon váratlanul lényegretörően illusztrálta hazánk és régiónk stratégiai gondolkodásának zsákutcáját: a moralizáló, nagyhatalmi dicséretért esedező antiszuverenista elit elmélkedését.
Szembetűnő, hogy Sárosi - aki történész és jogvédő - írásában a kiemelésekben ehhez hasonló jelzők tobdzódnak a nemzetközi politikai térben navigáló Magyarország történelmi aktusai kapcsán: “tisztelet és rokonszenv”, “leggyászosabb”, “legszégyenteljesebb”, “figyelmeztetés és szégyenfolt”.