Hatalmas kérdés lesz mindkét ország kormányainak következő hónapjaiban, hogy vajon az új amerikai kormányzat hogyan viszonyul hozzájuk, ugyanis az amerikai-kínai “hidegháború” hullámai egyre magasabbra csapnak, amelyben az energia forrásoktól, a high-tech iparágakon és kereskedelmi útvonalokon keresztül a kultúrális térig egyre markánsabb háborús frontvonalak vannak, itt pedig a semlegességnek komoly ára van. A visegrádi országok, amelyek egyszerre akarják fenntartani gyümölcsöző kereskedelmi  kapcsolataikat a nagyhatalmakkal, kénytelen lesznek a következő időszakban a hátországukra is energiát fordítani és gyorsan, hatékonyan alkalmazkodni a körülöttük lévő változásokra. A “nagy sakktáblán” egyre nagyobb a turbulencia.

^{FORRÁS: MTI/MINISZTERELNÖKI SAJTÓIRODA/MINISZTERELNÖKI SAJTÓIRODA/FISCHER ZOLTÁN}

Utóbbi kérdésre elég kézenfekvő a válasz. Azért mert bár nagyon érdekes időtöltés a kelet-európai országok volt gyarmatait kutatni, de ez a tevékenység kizárólag ködös legendákhoz, szürrealitásba hajló elfeledett felvetésekhez és alternatív történelmi fórumokra kalauzolhat minket. Ha volt is valaha a történelemben kelet-európai gyarmat, az maximum Bosznia lehet az Osztrák-Magyar Monarchia tekintetében, vagy a már-már tényleg ismeretlen Kurföld (ma Litvánia) által alapított nyugat-afrikai és karib-tengeri lerakatok jöhetnek szóba. (Oroszországot és ázsiai területeit természetesen nem soroljuk a magunk világába) Érdekes még a mai Kína területén létrehozott osztrák és magyar koncessziók története is, de ezen marginális jelentőségű, vagy ha nem is az, akkor Európán belüli hódítások a kelet-európai országok történetében zárójelbe tették a gyarmatosítás műfaját és a jelenkorba tolták az Európán kívüli világgal történő szoros kapcsolatok kialakulását. Régiónkban az új időkben az első jelentős afrikai, ázsiai, közel-keleti vagy közép-amerikai népcsoportok a 20. század második felében a szocialista rendszer oktatási programjainak köszönhetően jelentek meg, egészen más kontextusba helyezve az ideérkező diákokkal kialakuló kapcsolatokat, mint a volt gyarmatosítók esetében. A gyarmatosítás nagy időszakaiban a régió országai nem hogy más területek meghódítására készültek volna, hanem többnyire saját maguk hódítói ellen, a szuverenitásukért küzdöttek. Röviden: mi is gyarmatok voltunk leginkább.

_{A térképen csak a 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokság résztvevő országait jelöljük.}

Ahogy már többször szóba került ezen a felületen; ahhoz, hogy ezt a témát kellő alapossággal és értelmes eredménnyel tudjuk körüljárni először is ki kell kászólódnunk a mainstream média által ránk telepített ködből. Ugyanis természetesen nem lehet hiteles az a narratíva amely szerint egy demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia. 

Az illiberális kifejezés valójában nem öndefiníció, hanem csak egy szlogen ami pont ezen problémára mutat rá: a liberális ideológiával összenőtt mainstream média kizárólagosságával szembeni ellenpontot határoz meg, ugyanakkor semmilyen jó üzenet nem alapulhat valaminek az ellenpontozására, szóval inkább azt fogjuk összegyűjteni, hogy mi mellett áll a mi, “keleti” civilizációnk. Meglepő módon sorra olyan dolgok fognak előkerülni amelyek néhány évtizede még határozottan a nagybetűs nyugati civilizáció alapjait jelentették, mára ugyanakkor merőben máshol látjuk ezeket az ideológiai térképen.

_{Fotó: Warsaw changes its skyline}

Mai állás szerint erre a szerepre egyedül a Visegrádi Együttműködés lehet alkalmas pályázó. Ahogy George Friedman hívja - a lengyel blokk -; Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország olyan gazdasági, civilizációs és politikai alternatívát kínál, amely egyértelműen sajátos, jól azonosítható és ebből fakadóan igazodási pontként is értelmezhető, a régió többi országa tud hozzá csatlakozni. Jól látható, hogy a Balkántól kezdve Kelet-Európán át, egészen Brüsszelig, az Európai Uniós politikáig ez a csoport aktívan alakítja Európa viszonyait, megpróbálva kitölteni ezt a teret, élni a történelmi körülményekkel, amelyek talán fél évezrede nem voltak hasonlóak. 

_{Az ismert alternatív történelem térképész YNot1989 (Sean McKnight) víziója a régióról 2051-ből}

Az itthon előállított energia közel fele nukleáris, míg negyede földgázból származik, mely tétel teljes egészét a villanyhoz hasonlóan importáljuk a környező - volt szocialista - országokhoz hasonlóan. Ez azért van így, mert a második világháborút követően a szovjet igényeket kiszolgáló tervgazdaság a hagyományos szén, és akkor újszerű szintén szovjet technológiát alkalmazó nukleáris energia mellett tudatosan ezen forrásra építette fel a magyar energiaipart, hogy mindegyik szocialista szatellit állam megfelelő mennyiségű földgáz tudjon rendelni keletről. Ennek megfelelően az ehhez szükséges vezetékhálózat is így lett kialakítva, amely a rendszerváltás után továbbra is függésben tartotta a blokk országait.

A legtöbb projekt esetében láthatjuk, hogy a régió rohamtempóban készül fel új szerepére; hogy kereskedelmi és üzleti csomópont legyen Európa és Ázsia között.

Mint minden nagy infrastruktúra fejlesztési projekt, ezek is ezer irányból állnak politikai támadás és szakmai viták alatt, de ezekkel mi most nem foglalkozunk, inkább csak átfogó képet szeretnék adni arról, hogy a régió fejlődésének vannak általános trendjei: a nyugat-keleti irányú kereskedelem és mobilitás fejlesztése meghatározó jelentőségű lesz a következő évtizedben, valamint, hogy jelentős előrelépés zajlik szimbolikus projektekben is.

Szívem szerint még legalább négy bejegyzésben vezettem volna fel Köztes-Európa és Magyarország stratégiai lehetőségeinek kérdését az Atlaszon, de Sárosi Péter írása a 444 / pendulum blogon váratlanul lényegretörően illusztrálta hazánk és régiónk stratégiai gondolkodásának zsákutcáját: a moralizáló, nagyhatalmi dicséretért esedező antiszuverenista elit elmélkedését. 

Szembetűnő, hogy Sárosi - aki történész és jogvédő - írásában a kiemelésekben ehhez hasonló jelzők tobdzódnak a nemzetközi politikai térben navigáló Magyarország történelmi aktusai kapcsán: “tisztelet és rokonszenv”, “leggyászosabb”, “legszégyenteljesebb”, “figyelmeztetés és szégyenfolt”. 

Bevezető írásomban egy kicsit körülnéztünk a régióban, felszínesen átvettük köztes-európa, mint hipotetikus régió mozgásterét. De ki hallott már amúgy köztes-európáról? Tekintve, hogy fizikailag nem valami, hanem valamik között üres térnek írható le, ezért az irodalma sem olyan könnyen megtalálható mint ha a német, orosz, vagy török stratégiák értelmezését keresnénk a könyvtárban. Ez azért van, mert ezen stratégiának a relevanciája időszakosan változik az előbbi szereplők által üresen hagyott hatalmi tér méretétől függően. Mondhatnánk; mint főnix hamvaiból, úgy születik újjá ezen régió elképzelése saját maga megformálásáról időről időre. A legismertebb - itthon kevésbé elterjedt - megnevezése ezen elméleteknek lengyel barátainktól érkezik és a magyar definícióhoz hasonlóan arra utal, hogy ez a terület valamik között helyezkedik el, mégpedig tengerek között: Intermarium. Az elképzelést az első világháborút követően mutatta be Józef Pilsudski, melynek lényege az volt, hogy a Baltikumtól a Balkánig húzódó vonalban egy föderális államban javasolta egyesíteni az országokat és amelynek lengyelül a Międzymorze - latin átiratban az Intermarium nevet javasolta. Pilsudskinak amúgy volt egy másik nagyon érdekes meglátása is; az úgynevezett prométeizmus, mely szerint az Orosz Birodalom nem orosz kisebbségei számára szállította volna Prométheuszhoz hasonlóan a tüzet, hogy azokat a nagy keleti szomszéd meggyengítésére használja. Utóbbi logikát ugyan többet látjuk hétköznapi működésben, mint előbbit, de mi mégis az Intermariummal folytatjuk most.

A rohamosan fejlődő digitális technológiák mellett a stagnáló innováció problémája, a harmadik világ felzárkózása a nyugat mellé egyes területeken - főleg a fogyasztásban -, valamint a korábbi bipoláris majd egypólusú rendszer multipolárissá válása és számos egyéb nemzetközi politikai, gazdasági és technológia trend okozta rengéseket a világ minden nemzete megérzi. Vajon hogyan függ össze az amerikai politikai rendszer bizonytalansága, az Európai Unió teljes bénultsága, Oroszország, Törökország és Irán látszólagos vagy valós agresszivitása, valamint Kína világhatalomként való megjelenése a nemzetközi porondon, és ami még fontosabb: ebben a roppant bonyolult rendszerben hol lesz Magyarország és Közép-Európa helye? Erre keressük majd a választ ezen a felületen.

Először tisztázzuk, mit értünk Közép-Európán! Ennek definiálásával egy külön blogot is megtölthetnénk, de erre most nem lesz lehetőségünk, úgyhogy valamiféle kompromisszumot kell kössünk az olvasókkal. Közép-Európa helyett mi itt “Köztes-Európáról” fogunk beszélni, mert a földrajzi Közép-Európa koncepció nem függ össze azzal, amit a nemzetközi politikában általában Közép-, Kelet- vagy amikor a kocsmai szakértők kerülnek sorra: Kelet-Közép-Európának nevezünk. Közép-Európa ugyanis földrajzi értelemben nyugatról a francia Elzász tartománytól kelet felé egészen az ezer éves határig, a Kárpátokig tart. Magába foglalja Svájcot, Ausztriát, Olaszország északi részét, Németországot, Csehországot, Lengyelországot, Szlovákiát, Magyarországot, Nyugat-Ukrajnát, Erdélyt, a Vajdaságot, Horvátországot és Szlovéniát, némely értelmezésben a Balti államokat is. Ebből tökéletesen látható, hogy a földrajzi értelmezés geopolitikai, hatalmi, vagy társadalmi összevetésben semmilyen értelmezési keretet sem ad ennek a régiónak. A Köztes-Európa kifejezés már önmagában is utal arra a közösségre, ami minden különbség ellenére közös ezen régió országaiban: a három hagyományos nagyhatalom közötti változó, nem tisztázott befolyási övezetre.